Kiútprogram
A Kiútprogram fő célja, hogy közösségfejlesztő társadalmi támogatással, pénzügyi szolgáltatások és információ nyújtásával lehetővé tegye mélyszegénységben élő emberek – elsősorban romák – számára, hogy saját erőforrásaikat mozgósítva kiemeljék magukat tartósan rossz helyzetükből.
Ennek eszköze a mikrohitelen alapuló önfoglalkoztatás.
A Kiútprogram Közhasznú Nonprofit Zrt. vállalkozás elindításhoz nyújt mikro-hiteleket a mélyszegénységben élőknek. A maximálisan elérhető hitel 1 millió forint, ennél nagyobb összeg igénylésére nincs lehetőség. A program jelenleg kísérleti fázisban működik, az érintett települések köre korlátozott. Jelenleg főként BAZ megye leghátrányosabb helyzetű településein, illetve a főváros VIII. kerületében dolgoznak terepmunkásaink, akik az első lépésektől fogva folyamatosan segítenek ügyfeleinknek a vállalkozásaik létrehozásában.