A Magyar Piac Szövetkezet (MPSZ) Helyi kistermelők termékeit árulják
Helyi kistermelők termékeit árulják
2011. március 8. 13:58
MNO - BL
A Magyar Piac Szövetkezet (MPSZ) közreműködésével szociális bolt nyílt kedden Hatvanban.
A többségében helyi kistermelőktől származó árut kínáló üzlet, a tervek szerint az egész országra kiterjedő bolthálózat első eleme. Mint azt Konrád Istvánné, a 2010 decemberében alakult szövetkezet és egyben a Magosz gazdaasszony-tagozatának elnöke elmondta, legfőbb céljuk a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek helyi értékesítésének megszervezése.
A nagykereskedők, illetve a szállítási költségek kiiktatásával ugyanis még az áruházláncok árainál is kedvezőbb kiskereskedelmi árak érhetők el. Ugyanakkor az értékesítési csatornák bővülése nyomán gyarapodhatnak a munkahelyek a mezőgazdaságban és a kiskereskedelemben. Mindezt egy saját logisztikai hálózat kiépítésével kívánja elősegíteni az MPSZ. Az ehhez szükséges járművek beszerzése, illetve a kistérségi logisztikai központok kiépítése érdekében pályázatokat kívánnak benyújtani az Új Széchenyi-terv által kínált forrásokra.
Ugyancsak szükségesnek tartják az önkormányzatok bevonását, hiszen ily módon megfelelő alapanyagokkal láthatnák el a helyhatóságok által működtetett konyhákat. A fogadtatást jelzi, hogy eddig már 704 polgármester jelezte az MPSZ-nek, hogy támogatja a rendszer létrehozását – mondta Konrád Istvánné.
(MTI)