Szociális földprogram pályázat módosult
Módosult a SZOC-FP-11- pályázati felhívás
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium megbízásából a Wekerle Sándor Alapkezelő „A szociális földprogramok működtetésének támogatására” 2011. július 6-án kiírt pályázati felhívás 9. pontjában módosított a pályázóknak előírt feltételeken, annak érdekében, hogy a korábbi feltételeket teljesítő települések mellett további települések nyújthassanak be pályázatot a szociális földprogramra.
A módosítással érintett szövegrész: Jelen pályázati kiírás keretében azok az alább felsorolt szervezetek pályázhatnak, melyeknek a működési helye szerinti településen a tartósan munkanélküliek részaránya a regisztrált álláskeresők összlétszámához képest eléri legalább az országos átlagot, vagy a településen regisztrált álláskeresők aránya 2011 januárjában az országos átlagot meghaladta.
Települési önkormányzatok jogi személyiséggel rendelkező társulásának pályázata esetében valamennyi bevont településen fenn kell állnia valamelyik feltételnek.”